2023.07.07.TomiSpark

Egy iPhone lencséjével alkották újra a Game Boy Camerát

Aki rajongott a Nintendo méltán népszerű termékeiért, az valószínűleg az alábbi alkotást is imádni fogja. A gyártó annak idején rengeteg kiegészítőt kiadott a játékkonzolhoz, az egyik pedig egy nagyon kezdetleges kamera volt, amivel mókás felvételeket lehetett készíteni. Ezt gondolta újra Christopher Graves, aki képes volt új szintre emelni a rövid időt megélt terméket.

A Game Boy a Nintendo egyik legismertebb kütyüje volt, miután a Game & Watch néven kiadott játékkonzolok és a szintén nagy sikert arató NES elemeit sikeresen ötvözték. Bár ennél sokkal jobbak is megjelentek azalatt az idő alatt, amíg elérhető volt az eszköz, mégis világszerte 118 milliót eladtak belőle a sima Game Boy, valamint a Game Boy Color kiadásokkal.

Fotók: Gizmodo/gameboycamera.com

A népszerűségi hullámot meglovagolva a további változatok mellett időnként érdekes kiegészítők is megjelentek, így például a Game Boy Camera, amit 1998-ban mutattak be és 2002-ig gyártották. Ez tulajdonképpen egy plusz kamera volt, amit a konzolhoz lehetett csatlakoztatni, majd így együtt mai szemmel nézve rettenetesen alacsony felbontású, 128x112 pixeles fotókat lehetett lőni vele. Ezzel fekete-fehér vagy éppen filterekkel megspékelt, mókásabb képek is készülhettek, de igazából az élmény volt a lényeg nem minőség.

Ezt tartotta szem előtt az a Christopher Graves is, aki kellő szakértelemmel rendelkezik a 3D-nyomtatás és az áramköri lapok terén ahhoz, hogy már korábban is próbálkozott továbbfejlesztett modellek elkészítésével, most viszont sikerült egy Game Boy Camerát kombinálnia egy iPhone XR lencséjével.

Graves ehhez Martin Refseth programozható kazettáját vette alapul, amelynek vázlatrajzaiból kiindulva egy egyedi lapot készített. Átvette hozzá a Game Boy Camera eredeti érzékelőjét és még néhány fontosabb elemét, az AliExpress-en történő vásárlások után pedig arra a következtetésre jutott, hogy az iPhone XR lencséje tökéletesen jó lehet ehhez a projekthez. Ez ráadásul arra is lehetőséget adott, hogy egy kompakt méretű eszközt alkosson, így elkészült egy olyan kazetta, amely nem haladja meg az eredeti vastagságát.

Ezt némi változtatás után sikerült párosítania egy korábbi Game Boy Pocket konzollal is, így az eredetihez nagyon hasonlító eszköz jött létre, amely tökéletesen működik. A lencse pozíciója állítható a kamera fókuszának megváltoztatásához, de a Gizmodo cikke szerint a jövőben akár az Apple telefonjainak újabb és komolyabb kameráival is létrehozhat valami különlegeset.

Ami viszont a felvételeken is látszik, hogy az iPhone-ból kölcsönvett optikai hardver ellenére a fotók felbontása még mindig iszonyúan alacsony és a színek is hiányoznak, ráadásul a termék csak egy hobbiprojekt eredménye, vagyis megvásárolni aligha fogjuk.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram