2022.08.21.TomiSpark

Egy frissítés miatt nem megy a vezeték nélküli töltés a Pixel telefonokon

Nemrégiben jelent meg az Android 13 a Pixel készülékein, ám a frissítés után többen is ugyanazt a problémát tapasztalták.

Rengetegen panaszkodtak arra a Redditen, hogy az Android 13 telepítése után a Pixel 4, 4 XL, 6 és 6 Pro telefonokon egyszerűen nem működött a vezeték nélküli töltés lehetősége. Erről a The Verge számolt be nemrégiben, a portál pedig úgy tudja, ez főként azért nagy probléma, mert a 6 és a 6 Pro esetében a felhasználóknak már nem áll módjukban visszaváltani a régi rendszerre.

Néhány felhasználó beszámolója szerint a telefonok kijelzik az említett töltési lehetőséget, sőt a töltőakkumulátor ikonja is megjelenik, azonban ennek ellenére valójában nem tölt az eszköz, míg az egyes töltőpadok általános töltési hibát jeleztek.

A Google egyelőre még nem reagált közleményben ezekre a hírekre, így egyelőre nem tudni, mi okozhatta ezeket az üzemzavarokat, sem azt, hogy mikorra várható javítás, amennyiben szükség volna erre.

A The Verge szerint mindez azért is sajnálatos, mert néhányan már a béta verzióban is jelezték a hibát, vagyis elviekben a cégnek lett volna ideje reagálni erre, és stabilizálni a 13-ast még a hivatalos megjelenés előtt.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram