2023.03.10.TomiSpark

Az Xbox abszolút nem lesz jelen az idei E3 kongresszuson

A Microsoft részéről hivatalosan is megerősítést nyert, hogy az Xbox kihagyja az E3 2023-as eseményét, ami egy újabb tőrdöfés a szervezők számára. Korábban már több más neves cég is kihúzta magát a részvétel alól.

A világ egyik legismertebb játékexpójaként tartják számon az E3 kongresszust, ám egyre kevésbé lesz értelme jelen állás szerint. Az elmúlt hetekben ugyanis kiderült, hogy sem a Sony, sem pedig a Nintendo nem lesz ott a rendezvényen, március második hétvégéjén pedig arra is fény derült, hogy az Xbox bemutatóját is lemondták.

Az The Verge hírei szerint a Microsoft húzómárkája egy saját eseménnyel készül, amely mindössze két nappal az E3 kezdete előtt kerül majd megrendezésre.

„Alig várjuk, hogy június 11-én megrendezhessük az Xbox Games Showcase-t. További részleteket később osztunk meg. Izgatottak vagyunk továbbá amiatt is, hogy az E3 Digital részeként társként streameljük az eseményeket, de nem leszünk ott az E3 kiállításon” – mondta az Xbox szóvivője az IGN-nek adott nyilatkozatában.

Ez nagyjából annyit tesz, hogy co-streamerként működnek majd közre az E3 digitális részében. A szervezők egyébként továbbra is bizakodók, de nincsenek egyszerű helyzetben. Az utóbbi években ugyanis elég nehéz dolguk volt abban, hogy a kiállítókat mindig visszacsábítsák, mivel a nagy nevek inkább a saját útjukat kezdték el járni.

A 2023-as E3 június 13. és 16. között kerül megrendezésre.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram