2021.05.10.admin-fazis

Apple AirTag vagy Tile? -Eljött az idő, hogy összehasonlítsuk őket!

Előző cikkünkben bemutattuk az Apple új nyomkövető eszközét, a stílusos kis AirTaget. Mint ilyenkor az lenni szokott, már színre is lépett a konkurens kütyü, a Tile elnevezésű újdonság. Úgyhogy nézzük is meg, miben különböznek egymástól és mik az erősségeik. Az örök kérdésre is igyekszünk választ adni: melyiket éri meg megvásárolni?

Mire valók a kis korongok?

Mielőtt belevágunk az összehasonlításba, tegyük tisztába, hogy milyen célt szolgál a két fent említett eszköz. Az AirTag és a Tile mindketten nyomkövető kütyük. Helyzetüket okostelefon segítségével tudjuk meghatározni, tehát a kis újdonságok nagy hasznunkra lehetnek a mindennapokban.

Mindkét eszközt egyszerűen ráilleszthetjük a kulcscsomónkra, bedobhatjuk a tornazsákba vagy hagyhatunk egyet az autónkban. A lényegük, hogy azonnal tudni fogjuk merre vannak féltett tárgyaink.

Nézzük a Tile erősségeit

A Tile egyszerre 4 különböző helymeghatározót kínál, amelyek közül kedvünkre válogathatunk. Ezek mind tartalmaznak beépített hangszórókat, hogy az alkalmazás segítségével könnyedén megtaláljuk a közelünkben lévő tárgyat.

A Tile Sticker kisebb, mint az AirTag, a mérete 2,7 x 2,7 x 0,73 cm. Egyik remek tulajdonsága, hogy hátoldalán ragadós szalag található, aminek segítségével könnyedén a követni kívánt tárgyon marasztalhatjuk az okos kis szerkezetet.

A Tile Slim akkora, mint egy átlagos bankkártya, nagyjából 8,6 x 5,4 x 0,14 cm. Méretéből adódóan nagyon kényelmesen elfér a pénztárcánkban, táskánkban, kabátzsebünkben. Beépített akkumulátora akár 3 évig képes üzemeltetni a kütyüt. Hozzátennénk, hogy az Apple Tagje csak 1 évig bírja szuflával, utána elemet kell cserélnünk.

A Tile Mate és Tile Pro a fentiekkel szemben négyzet alakú nyomkövetők, ráadásul mindkettő beépített tartómadzaggal rendelkezik, a könnyebb rögzítés miatt. Egyszerűen és biztonságosan a kulcsunkra köthetjük a Tile-okat. Ez az opció az Applenél szintén hiányzik, ott magunknak kell megvásárolni a kulcstartókat.

A Tile Mate 3,5 x 3,5 x 0,62 cm, a Pro verzió pedig 4,2 x 4,2 x 0,65 cm méretű. Mindkettő cserélhető gombelemmel működik, amik nagyjából egy évig bírják egyhuzamban. A Tile Pro Bluetooth hatósugara 122 méter, a Mate valamivel kisebb távolságot biztosít. Mindkét helymeghatározó vízálló, de az AirTaggel ellentétben nem kaptak IP68 besorolást.

A kényes kérdés: az árak

Mikor két termék közt hezitálunk, legtöbbször az ár dönti el a csatát. Ebben az esetben természetesen az AirTag a drágább termék, hiszen egyetlen Tag ára 13.000 Ft. Négyes csomagban is választhatjuk, ami nagyjából 40 000 Ft-os áron elérhető. Ezen felül még a kulcstartót is meg kell vásárolnunk hozzá, amennyiben a funkciókat valóban praktikusan szeretnénk kihasználni.

A Tile Mate lett az Apple AirTag legközelebbi vetélytársa, hiszen előbbi bármilyen kiegészítő nélkül is rögzíthető szeretett tárgyainkhoz, kulcsokhoz. Egy darab ára 7000 Ft körül van, a négyes csomagért pedig 21 000 Ft-ot kell fizetnünk. A Tile helymeghatározókat gyakran olcsóbban is meg tudjuk vásárolni, hiszen a cég rendszeresen kínálja termékeit fekete pénteken, vagy az Amazon Prime Day-en.

A beépített hangszórók

A hangvezérlést mindkét versenyző ismeri, viszont a Tile hangosabbnak bizonyult a teszteken. A Tile Mate 70 decibelt, míg az AirTag 65 decibeles hangerőt képvisel. Ez bőven elég ahhoz, hogy akár még a paplan alatt is megleljük a hangforrást.

Az Apple mellett nagy plusz pont, hogy képesek vagyunk a képernyőn nyomon követni az AirTaget, hiszen úgy működik, mint egy GPS. Ez a funkció a Tile esetében sajnos nem érhető el.

Összességében a Tile jóval több extrát és kényelmi funkciót kínál, ráadásul olcsóbb is. Az Apple viszont még mindig azt a bizonyos megbízható minőséget nyújtja, ami miatt a vásárlók Apple termékek mellett döntenek. Mindkét nyomkövetőnek remek tulajdonságai vannak, de az biztos, hogy a Tile sokkal jobb ár-érték aránnyal rendelkezik, tehát jobban megéri azt beszerezni.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram