2023.05.10.TomiSpark

Animált hátterünk is lehet a Microsoft Teamsen indított hívásoknál

Sokan elégedetlenek a rumlis szobákkal, de ennek elvileg vége a Teams legújabb fejlesztésével.

A Teamsen lefolytatott hívások esetében kevesen fognak igazi stúdiós környezetet varázsolni maguk körül, sokaknak pedig nincs is erre igazi lehetősége, mostantól viszont egy új megoldást kínálnak fel azoknak, akik nem elégedettek az irodai vagy az otthoni háttérrel.

A most továbbfejlesztett háttérkollekció még 2020-ban jött létre, amikor lássuk be, eléggé megszaporodtak a videóhívások az ismert helyzet miatt, hiszen a többség otthonról folytatta munkáját vagy a tanulmányait. Ez a kollekció a Microsoft bejelentése szerint minden eddiginél több animált háttérrel lett felvértezve, de azoknak sem kell csüggedniük, akik esetleg nem találtak rá a megfelelő háttérre, mivel nyár elején egy újabb adag érkezik majd belőlük.

Mindebben a legfontosabb, hogy bár virtuális hátteret eddig is beállíthattunk, ezek fixek voltak, mostantól viszont képbe jönnek az animációk is, miután a cég által végzett kutatásból kiderült, hogy a felhasználók zöme nagyon is kedveli az animált dolgokat. „A vadonatúj képeket tartalmazó Teams vizuális könyvtárat úgy terveztük meg, hogy azok a felhasználóink ízlését tükrözzék, és azt a környezetet adják vissza, amiben a leghatékonyabban tudnak dolgozni. Ahogyan az egyes képek népszerűségét vizsgáltuk, rájöttünk arra, hogy az emberek ugyanúgy lelkesednek a szórakoztató és kreatív hátterekért, mint a valódi helyszínekért” – írták közleményükben.

A jobb eredmények érdekében persze érdemes egyszínű felület előtt ülni, de natív támogatást nyújtanak majd a zöld hátterek számára is, amelyen így ezáltal az egyes animációk még élesebben és szebben tudnak megjelenni. A virtuális háttereket hat darab kategóriába sorolják be, arra pedig külön odafigyeltek, hogy a hátrányos helyzetű felhasználókat ne zavarják meg a különböző grafikák.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Array
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram