2023.01.03.TomiSpark

Akár mások profilképét is módosíthatjuk a Telegram legújabb frissítésének köszönhetően

December elején egy egész sornyi frissítésről számoltak be a vállalat részéről, de 2023 érkeztével még egy nagy adagot kapott a platform. Ezúttal a 9.3-as csomagról rántották le a leplet az üzenetküldő szolgáltatás hivatalos blogján.

December 30-án mutatkozott be az újítások 9.3-as verziója, ami nem sokkal az előző után érkezett, szóval azt nem állíthatnánk, hogy ne vett volna nagy lendületet a Telegram. A fejlesztők ismét rengeteget dolgoztak a háttérben, ezért ismételten érdemes átböngészni, milyen változásokkal kell számolnunk.

Az eltakart üzenetek például már jó ideje jelen voltak, a frissítésnek hála viszont már a multimédiás tartalmak esetében is lehetőség lesz arra, hogy bizonyos dolgokat elhomályosítsunk. Ezek addig lesznek ilyen formában, amíg a felhasználók rákoppintanak, de ezzel egyszerre a képek szerkesztésére is új formában lesz esélyünk.

Forrás: Telegram

A felületet még modernebbé akarták tenni, így ennek érdekében eddig nem látott betűtípusok és grafikák érkeznek, amiket animálni is lehet, de a mozgó emojik sem maradnak ki a repertoárból, ami pedig ennél is jobb, hogy a képek mellett a videóknál is használni lehet majd ezeket, de a profilképek esetében is lesznek változások.

Az egyértelmű minden közösségi oldal vagy applikáció esetében, hogy a saját profilképünket tetszés szerint bármikor lecserélhetjük, itt azonban arra is módunk nyílik, hogy mások fotóját módosítsuk. Ez nem elírás, a Telegram frissítésével mostantól egyedi profilképet választhatunk a hozzánk kapcsolódó személyeknek, de fontos leszögezni, hogy ezt csak mi láthatjuk, másnál nem fog megjelenni. Ha esetleg nekünk tényleg jobban tetszik az adott személyhez rendelt fotó, akkor azt felajánlhatjuk neki, míg saját képünket akár könnyedén elrejthetjük az ismeretlenek elől, mert már erre is lesz lehetőség.

A csoportokhoz is jöttek még új fejlesztések, mivel a 100 fő feletti tömörülések esetén az adminisztrátorok elrejthetik majd a tagok listáját, amivel a biztonságot növelik a Telegram részéről, hiszen így elvileg a zaklatásoknak is könnyebben elejét lehet venni.

Az újdonságok pedig ezzel még nem értek véget, mivel a helytakarékosságra is szeretnének jobban figyelni a cég részéről. A mostani frissítést követően a privát beszélgetések, csatornák és csoportok esetében mindenki saját limitet állíthat majd be a tárhelyet illetően, így egy adott érték felett törlődnek az előzmények, egy új diagram pedig az átláthatóságban fog segíteni.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram