2024.08.12.TomiSpark

Ahol fejlődnie kell az utódnak - ezt gondolják egy év után a Google Pixel Foldról

Egyre nagyobb teret hasítanak maguknak a hajtogatható telefonok a piacon, de nemcsak azt érdemes megnézni, mire képesek az újdonságok. Néha elég sokat megtudhatunk abból is, ha áttekintjük, milyen volt egy évnyi használat után az adott készülék. Ezzel kapcsolatban jelent meg egy egészen tanulságos cikk a The Verge portálján.

A portál újságírója, Chris Welch foglalta össze a napokban tapasztalatait durván egy évet követően arról, milyen volt használni a Google hajtogatós készülékét és milyen pozitívumokat, valamint negatívumokat talált. Ez abból a szempontból is érdekes, hogy a cég hamarosan bemutatja a telefon utódját, amit érdekes módon Google Pixel Fold 9-re kereszteltek el.

Bár a szóban forgó telefon második generációjáról van szó, mégis a 9-es jelzést kapta, ami elég érdekes, viszont valahol érthető. Igyekeznek ugyanis igazodni a Pixel termékcsalád többi tagjához és mivel jön a Pixel 9, így ezzel együtt érkezhet meg a Fold új változata. A The Verge-nél éppen ennek kapcsán döntöttek úgy, hogy visszatekintenek, egy esztendő távlatából milyen volt eddig a Google könyvszerűen hajtható telefonja.

A pozitívumok között kiemelték, hogy az akkumulátor kifejezetten dicséretes teljesítményt nyújtott ezen idő alatt, még akkor is, amikor eléggé leterhelték, például a többablakos folyamatokkal. Utóbbival kapcsolatban is elégedettek voltak, mivel a Google szoftverfrissítései révén ezek a folyamatok sokkal könnyebben mentek végbe. Persze az író hozzátette, ő ritkábban használta több feladatra egyszerre a mobilt, illetőleg megdicsérte az előlapi kijelzőt, mert az a legtöbb általános dologra elegendő volt, főként a méretét tekintve.

Mint az a cikkből kiderült, inkább a videók és sorozatok nézésekor, tehát azokban az esetekben használta a belső hajtható képernyőt, ha szeretett volna egy dologgal foglalkozni, de ahhoz jobban passzolt a nagyobb képernyő. Kifejezetten tartósnak gondolták a telefont, nem voltak komolyabb meghibásodások és kiemelték a fényképek szerkesztését, mivel ennél a feladatnál kiemelkedően jónak érezték. Főként az Adobe Lightroom esetében, ami nagyszerűen futott rajta és kiváló élménynek gondolták a használatát.

Voltak viszont negatívumok is, amiben javulásra lenne szükség a hamarosan bemutatkozó utódnál. Ilyen a kijelző fényereje, ami az egyik legzavaróbb volt különösen kültéri használat során, ami rontja az élményt, de a súly is ide tartozik. Huzamosabb használat után kifejezetten nehéznek érezhető Pixel Fold, aminek hangszóróit inkább közepesnek értékelték, de a töltési sebességgel és a kijelző arányaival sem lettek maradéktalanul elégedettek.

Utóbbinál főként az volt a gond, hogy sok alkalmazás nincs még igazán optimalizálva erre a kihajtható képernyőre, ami pedig a kamerákat illeti, azokat megbízhatónak, de nem kiemelkedőnek írták. Mindenesetre az iparági hírek szerint a Google új készülékénél az eddigiek alapján újratervezték a zsanért és inkább egy hagyományosabb megoldás mellett voksoltak, miközben vékonyabb és finomabb kávákat terveztek. Ami pedig már biztos, hogy a cég mesterséges intelligenciája, a Gemini nagy szerephez jut a Pixel 9-es termékcsaládban.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram