2022.09.06.TomiSpark

A Z generációnak gyártott szekrényeket az LG

Az univerzális, és asztalnak is beillő légtisztító után ezúttal már ténylegesen okosbútorokat készített a gyártó, mely főként a cipőrajongó fiatalokat szólítaná meg.

Valójában több generáció is felnőtt már úgy, hogy menő volt számukra gyűjteni a különleges és vagány lábbeliket, ennek ellenére az LG-nél úgy gondolják, legfőképpen a Z generáció számára lehet majd érdekes a nemrégiben bemutatott Styler ShoeCase és Styler ShoeCare.

A nevek két modern formával, és rengeteg plusz funkcióval megáldott szekrényt takar, melyek minden eddiginél tökéletesebb helyet adhatnak a cipők számára. A ShoeCase valójában egy üvegajtós modell, mely olyan anyagból készült, ami megvédi a benne tárolt termékek anyagát a káros sugárzástól, így azok kevésbé kopnak majd el a napfény és hasonlók hatására.

Mindezen felül a pára ellen szintén védi a cipőket, de a belső világításra is gondoltak, így aki a haszna mellett dizájnelemként is alkalmazná a bútort, az akár a fényekkel is elszórakozhat az egyes beállítások által. Ehhez jön még egy forgótálca is, de a legérdekesebb, hogy a szekrényt bármilyen formában összeállíthatjuk, mivel egy több darabból álló berendezésről van szó.

Fotók: LG

A testvérmodell, vagyis a ShoeCare ennél már némileg egyszerűbb kialakítással, valamint szűkebb lehetőségekkel rendelkezik, a tudása viszont egészen elképesztő. Ebbe ugyan mindössze három cipőt tehetünk bele, és egy teljesen zárt szekrényről van szó, ám az ajtó mögött a bent lévő cipők folyamatosan ápolva vannak.

Erről az LG által fejlesztett TrueSteam gőzölési technológia, a Zeo-Dry névre hallgató zeolit alapú levegőszűrő, valamint egy külön szagtalanító funkció gondoskodik, ráadásul a felhasználója tíz különböző módból választhat az ápolásra. Utóbbi azért is fontos, mert a különböző típusú cipők, eltérő gondoskodást igényelnek, a Moving Nozzle által pedig még a szárítás is megoldható.

Az LG ezekről a berlini IFA kiállításon rántotta le a leplet, hivatalos közleményükben pedig elárulták, hogy a ShoeCare funkciói némi zajjal is járnak majd, ám a gyári értékek szerint ez nem lesz több 35 dB-nél, a különféle lehetőségeket pedig természetesen az univerzális ThinQ alkalmazásában is kezelhetjük majd a jövőben.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram