2024.09.19.TomiSpark

A Yettel mellett a Vodafone és a Telekom is reagált az árvízre

Azok után, hogy ingyenesen elérhető korlátlan internetet biztosít a Yettel az árvízhelyzetre való tekintettel, ugyanebből az okból a másik két nagy cég is többletszolgáltatást biztosít felhasználóinak. Mutatjuk, ez pontosan miben nyilvánul meg a Vodafone és a Telekom esetében.

Kezdjük a Magyar Telekommal. Itt az árvíz miatt kialakult helyzet okán a cég úgy határozott, azon ügyfeleinek, akik mobilszolgáltatást vesznek igénybe náluk, szeptember 18. és 30. között 10 napon át felhasználható 100 perc beszélgetést vagy 15 gigabyte mobilnetet biztosítanak. Mindkettő itthon, valamint az egész EU-ban felhasználható a megadott időtartamig.

Fotó: Telekom

Fontos viszont kiemelni, hogy ez nem automatikus. Akik a Telekomnál vannak, aktiválniuk kell az ajánlatot. Ezt a Telekom-alkalmazásban a kiegészítő szolgáltatások fül alatt, vagy pedig a Telekom weboldalán létrehozott fiókban a Belföldi és EU-s netbővítők alatt lehet megtenni. Utóbbi esetében a Nem korlátlan netbővítők opciót kell keresni. Természetesen nemcsak itt, hanem hagyományosabb módon, SMS-ben is aktiválni lehet a többletet. Ebben az esetben a +SOS15GB, vagy a +SOS100PERC kódot kell begépelni és elküldeni a 1414-es számra.

Mivel a Telekom szeretne minden segítséget megadni, így az árvízhelyzetben érintett mobil- és otthoni, vezetékes ügyfeleik számára 30 napos haladékot adnak, ha nehézségeik támadnának a számlabefizetéssel. Ennek egyszeri díját is elengedik, a haladékot pedig három helyen lehet kérni. Internetes chatfelületen, a 1414-es számot hívva, illetőleg az üzletekben is.

Fotó: Vodafone

Gyorsan reagált viszont a Vodafone is, mivel az árvízhelyzet miatt lakossági havidíjas mobil-előfizetőinek 5 GB díjmentesen elérhető mobilnetet biztosítanak. Ezt szeptember 23. 12:00-ig lehet aktiválni az SOS5GB SMS-kóddal, amit a 1270-es számra kell elküldeni. A korlátlan net 3 napig érvényes, de gondoltak a kártyás ügyfeleikre is. Számukra korlátlan beszélgetést adnak 3 napon át, ha elküldik SMS-ben a 1270-re az SOSHIVAS kódot.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram