2023.05.25.TomiSpark

A Sony végre ismét egy kézi játékkonzolt dobhat piacra

A PSP egy időben elképesztően kedvelt, sőt mondhatni korszakalkotó volt. Mivel a kézikonzolok egyre népszerűbbé váltak a közelmúltban, így a Sony újra beszállhat a versenybe, mégpedig a Project Q kódnéven futó eszközzel.

A PlayStation Portable valószínűleg csak keveseknek ismeretlen, bár sokan a rövidített módon, vagyis PSP néven ismerik. Ez 2004-ben érkezett meg, az évek során pedig jöttek újabb, korszerűbb változatok is, így például a PlayStation Vita, amely 2011-ben került bemutatásra, gyártása pedig 2019-ig zajlott, így egészen sokáig velünk volt.

Noha ott vannak az olyan hordozható eszközök, mint például az okostelefonok, valamint a tabletek, amelyeken számtalan játékot játszhatunk, a kézikonzolok ennek ellenére sosem tűntek el teljesen, mostanában pedig fokozatosan egyre nagyobb igény mutatkozott rájuk. Ennek az egyik legfőbb oka, a cloud gaming megjelenése, a Sony részéről pedig gondoltak egyet és a Steam Deck, az Asus ROG Ally, a Logitech G Cloud és a Razer Edge konzolokkal akarnak versenyezni.

Éppen ezért kezdték el fejleszteni a Project Q néven futó terméket, amit a PlayStation Showcase eseményén jelentettek be, de az elmondottak finoman szólva is furán hangzanak. A Sony hivatalos közleménye alapján ugyanis a konzolt kizárólag a PS Remote Play használatára terveztek WiFi-kapcsolaton keresztül, amihez a játékokat a PS5-re kell telepíteni, innen fogja ugyanis streamelni azokat.

Önállóan tehát nem tud játékokat futtatni, ráadásul annak részleteiről sem számoltak be, hogyan kell pontosan elképzelni ennek a menetét, de éppenséggel elképzelhető, hogy mobilinternet segítségével akkor is folytatható a játék, ha már a WiFi hatáskörén kívülre került a felhasználó.

Amit viszont tudni lehet, hogy a mostani tervek szerint az eszköz egy 8 hüvelykes, 1080p-s LCD-kijelzőt fog megkapni, amelyen maximum 60 fps-es képfrissítéssel futnak majd a tartalmak, ehhez pedig tartozik két DualSense wireless kontroller is, amivel majd a játékokat irányíthatjuk.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram