2022.01.18.TomiSpark

A robotok a téli olimpián is jó szolgálatot tesznek majd

A különböző technológiai innovációk az ötkarikás játékok számára is hasznosak tudnak lenni. Erre jó példát szolgáltat a hamarosan kezdődő pekingi téli olimpia, melyen robotok szolgálják majd ki az olimpiai falu éttermébe látogatókat.

Egyetlen sporteseménynek rendezését sem könnyíti meg a koronavírus, főként nem egy olyan grandiózus rendezvény esetében, mint az olimpia. A 2020-as nyári játékokat egy évvel később kellett megrendezni, ráadásul még akkor is nézők nélkül, mert a helyzet nem javult akkora mértékben, ahogyan azt előzetesen várták.

Ebből a szempontból Kína és a XXIV. téli játékok jobb helyzetben van, hiszen korlátozott számban, de lehetnek szurkolók a lelátókon, valamint az eredetileg tervezett időpontban kerül megrendezésre az esemény. A járvány azonban továbbra is gondokat okoz, így a szervezők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy megkönnyítsék a résztvevők dolgát és a lehető legbiztonságosabb körülményeket teremtsék meg a számukra.

Pontosan ezért szeretnék a technológiában rejlő lehetőségeket is kihasználni, az olimpiai faluban például a minél kevesebb érintkezés érdekében automatizálták az étterem működését és robotokat alkalmaznak a kiszolgáláshoz. A technikáról a Reuters is közzétett egy látványos videót, melyen jól látszik, hogy ez tényleg nem egy szokványos hely lesz.

Az étkező asztalokon plexivel vannak elválasztva a különböző helyek, a robotok pedig a plafonról ereszkednek le az étellel együtt. Maga metódus elég látványos, hiszen a helyszínre érkezők azt is láthatják, miként készülnek el a rendelések.

A 2022-es téli olimpiát február 4 és 20 között rendezik meg, ahol jelen állás szerint összesen 14 magyar sportolóért szoríthatunk majd.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram