2022.04.13.TomiSpark

A Google még mindig képes újat mutatni

Összeköti a képi és a szöveges keresési módokat az óriásvállalat, így a jövőben ezekre egyszerre kereshetünk rá, hogy pontosabb találatokat kapjunk.

Érdekes frissítést kap a Google keresőmotorja. A cég bejelentése szerint már elindult a Multisearch névre keresztelt fejlesztés béta verziója, melynek alapját a Google Lens képkeresője adja. Noha fotókra eddig is kereshettünk, mostantól arra is lehetőségünk lesz, hogy képi és szöveges paramétereket egyszerre adjunk meg.

Önmagában már ez is jól hangzik, a Google azonban néhány szituációt is felvázolt, hogy könnyebb legyen elképzelni az újítást működés közben. A hivatalos leírás szerint a vásárlások során is segíthet az embereknek, így például, ha meglátunk valakin egy ruhát, akkor azt lefotózva, és néhány kulcsszót megadva hamar rátalálhatunk az adott darabra.

Fotó: Google

Ebben az esetben egyébként a vásárlási lehetőségeket is azonnal kidobja majd a rendszer, a keresőszavak megadásával pedig megkereshetjük a terméket egy másik színben, de akár ugyanazt a fazont is megtalálhatjuk egy másik márka kínálatában.

A Google kezdetben az Egyesült Államokban teszteli a Multisearch működését, de itt is csak azoknál jelenik meg, akik korábban jelentkeztek béta tesztelőnek.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram