2022.03.27.TomiSpark

A baleseti kár felmérésében segíthetnek a Ford drónjai

Egészen különleges fejlesztés érkezhet a Ford részéről. Az autómárka ugyanis a leendő önvezető járműveit szeretné még biztonságosabbá tenni a technika segítségével.

Bár önmagában elég feleslegesnek hangzik, hogy egy autóhoz tartozékként járjon egy drón, ez már valójában nem újdonság. A Polestar neve alatt például már létrehoztak nemrégiben egy olyan autót, melynek hátsó ülései mögött lapul az említett eszköz, amit akár menet közben is elindíthatnak az utasok. Ennek lényege a Volvo által tulajdonolt márka esetében, hogy megkönnyítse a filmezést, és kiváló felvételek készülhessenek.

Azt persze fontos megjegyezni, hogy mindez még csak egy koncepciómodell keretein belül lett bemutatva, de úgy látszik, ebből akár tendencia is lehet, mivel néhány napja a Ford állt elő egy ehhez nagyban hasonló ötlettel. Az amerikai vállalat szintén egy drónt fog építeni az autókba, de egészen más céllal.

A Ford ugyanis a jövőbeli önvezető autóit szeretné így felturbózni, hogy azok egy esetleges baleset esetén körberepülhessék a járművet, így felmérve az abban keletkezet károkat és az egész helyzetet, amivel akár egy esetleges mentést is elősegíthetnek ezzel.

Az IoTRevolution beszámolója szerint erről a gyártó már tavaly bejegyeztetett egy szabadalmat, hogy a kesztyű vagy a csomagtartóban tárolhasson drónokat, ami állítólag a hamarosan induló Argo AI szolgáltatáshoz lesz szükséges. Utóbbi egy taxiszolgáltatás önvezető autókkal, ami a hivatalos taxisoknak és az Uber sofőröknek jelenthet konkurenciát.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram