2024.02.03.TomiSpark

Így digitalizálhatod otthon a Kodak filmeket

A technológia fejlődése nem jelenti azt, hogy teljesen el kell engednünk a régi és jól bevált dolgokat. Ilyenek a filmnegatívok és a diafilmek is, amelyeket könnyedén megtekinthetünk, digitalizálhatunk és szerkeszthetünk a Kodak Slide N Scan digitális filmszkenner révén.

Nem is olyan nagyon régen még teljesen hétköznapi dolognak számított, amikor a fényképezőgépbe filmet tettünk, majd miután betelt a tekercs, előhívattuk a képeket. Erre ma már nincs szükség, mivel előbb jöttek a digitális fényképezők, majd eljutottunk odáig, hogy az okostelefonokkal is fantasztikus felvételeket lőhetünk.

Vannak viszont olyan emberek, akik imádják az analóg dolgokat, de a korábbi filmre vett emlékek sem fognak a feledés homályába veszni a Kodak digitális filmszkennerének köszönhetően. A Lifehacker cikke szerint a készülék képernyőjén keresztül megtekinthetjük a filmen vagy dián lévő képeket, továbbá a berendezésen lévő gombokkal akár szerkeszthetjük is azokat. Például növelhetjük a felbontást, forgathatjuk a képeket és a színekkel is játszhatunk.

Ha végeztünk, lehetőség van digitális másolat mentésére egy USB-csatlakoztatott eszközre vagy egy SD-kártyára, de a mellékelt HDMI-kábel segítségével tévéhez vagy monitorhoz is csatlakoztatható. Része a csomagnak még az 50x50 mm-es diatartó, a 135-ös, 110-es és 126-os méretű adapterek, a Kodak weboldalán található információk alapján pedig 5 és 7 hüvelykes képernyővel is kapható az eszköz.

Színes és fekete-fehér negatívokkal egyaránt működik, ahogyan az 50 mm-es diákkal is, így bőven van lehetőség arra, hogy a számunkra értékes emlékeket hosszú távon megőrizzük digitális formában. Ezt a Kodak shopjában 179.99 dollárért, vagyis átszámítva 63 ezer forintért lehet beszerezni, de mint kiderült a további hasonló termékekre is rábukkanhatunk.

A cég ugyanis rendelkezik több más hasonló digitális szkennerrel, így például egy olyan darabbal is, amiket telefonokhoz fejlesztettek ki. Ennek a működése nagyon egyszerű, miután a dobozt összeraktuk, a tetején lévő lyukra kell helyezni a mobil kameráját, a szerkesztést pedig a Kodak applikációján keresztül végezhetjük el.

https://www.kodak.com/content/products-images/_1422x900_crop_center-center_61_line/KODAK-Mobile-Film-Scanner.jpg

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram