2024.01.11.TomiSpark

Itt egy eszköz, ami helyettünk intézkedik az applikációkban

A mai világban az okoseszközökön már rengeteg dolgot elintézhetünk a különböző alkalmazásokban, ehhez azonban még mindig nekünk kell intézkedni. Ebben könnyítené meg dolgunkat a viszonylag kedvező áron beszerezhető Rabbit R1, ami nem az okostelefonokat akarja leváltani, mégis sok dologban hasonlít, az érdeklődés pedig óriási lett iránta.

Ahogyan az lenni szokott, a CES minden egyes napján megjelenik néhány fura, de mégis lenyűgöző termék, nemrégiben például a Rabbit R1, ami egy miniatűr asszisztens. Ez persze a mai telefonok többségére is elmondható, ám a fejlesztők leszögezték, nem ezekkel akarnak versenyre kelni, sokkal inkább egy olyan hordozható segédet álmodtak meg, amely új módon hasznosíthatja a mesterséges intelligenciában lévő potenciált.

A négyzetes kütyü elég retró dizájnt kapott és egy mindössze 2,88 hüvelykes kijelzővel szerelték fel. Ezen kívül kapott egy görgőt, hangszórót, két mikrofont, valamint egy 360 fokos kamerát, ami forgatható, használaton kívül pedig befelé néz a biztonság érdekében. Ezen kívül 4 GB memóriával és 128 GB tárhellyel rendelkezik, van benne WiFi, Bluetooth, belül pedig egy 2,3 GHz-es MediaTek processzor dolgozik.

Fotók: Rabbit

Mindezt egy lekerekített testben kapjuk meg, mely a The Verge írása alapján fele akkora, mint egy iPhone, a külsőért pedig a Rabbit startup mellett a Teenage Engineering tervezőcég felelt. A portál szerint a készülék meglepően könnyű, a rajta lévő gombok és a görgő pedig kielégítő módon teszi a dolgát. Lényeges azonban, hogy mégis mire használható pontosan a Rabbit R1, melyen a Rabbit OS nevű operációs rendszer fut.

Az eszköz valójában egy olyan univerzális vezérlő, ami a megfelelő utasításokat követően elintézi nekünk az üzenetküldést, az ételek rendelését, vezérli a zenét, de kamerája által megörökíthetünk vele emlékezetes pillanatokat, videóhívásokat bonyolíthatunk le általa és még hasonlók. Lényegében tehát egy digitális asszisztens, aminek megtaníthatjuk azoknak az alkalmazásoknak a kezelését, amikre szükségünk lenne a felsorolt dolgokhoz. A Rabbit R1 által ezekhez már nem lesz szükség a felhasználó beavatkozására, elég lesz megadni a legfontosabb instrukciókat, a rendszer pedig onnantól mindent intéz helyettünk a háttérben.

Ez pedig a mesterséges intelligencia segítségével valósul meg, ami hivatalosan egy nagy akciómodellen (LAM) alapul. Utóbbit emberek képezték ki, akik interakcióba léptek olyan alkalmazásokkal, mint például a Spotify és az Uber, lényegében megmutatva a modellnek, hogyan működnek. A LAM megtanulta, hogyan néz ki egy Beállítások ikon, mikor bizonyosodhatunk meg róla, hogy egy rendelés megerősítésre került, és hol vannak a keresőmenük. Mindez Jesse Lyu, a Rabbit nevű AI startup vezérigazgatója és alapítója szerint bárhol, bármilyen alkalmazásnál alkalmazható.

A The Verge cikkéből kiderült, hogy R1 rendelkezik egy külön képzési móddal is, amellyel megtaníthatjuk a készüléket arra, miként kell csinálni bizonyos dolgokat. Néhány apróságot magán a készüléken is beállíthatunk, minden mást pedig a Rabbit Hole nevű webes portálon, ahol a különböző szolgáltatásokba bejelentkezve is programozhatjuk az eszközünket.

A Rabbit R1 tehát egy kicsi, zsebben is elférő asszisztens, ami ahhoz nem elég erős, hogy helyettesítsen egy okostelefont, ahhoz viszont elég hasznos lehet, hogy megkönnyítse az emberek dolgát a felgyorsult világban. Ami pedig érdekes, hogy a tudása ellenére nem adják túl drágán, 199 dollárért, átszámítva szűk 70 ezer forintért már előrendelhető és a jelek szerint komoly igény mutatkozik rá.

Egy nap alatt elkapkodták az első 10 ezer darabot, így már csak a tavaszi második hullámban érkező szállítmányra pályázhatnak az érdeklődők. Aki szeretne egy ilyet magának, az ide kattintva éri el a Rabbit weboldalát.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram