2023.06.06.TomiSpark

Újabb forradalom? Megérkezett az Apple Vision Pro

Sok újdonságról szó esett az Apple WWDC 2023 konferencián tartott előadásán, de a többség csak az évek óta beígért AR-szemüvegre volt kíváncsi. Bár sok a kérdőjel, az ára pedig elképesztően magas, mégis igazán nagy húzásnak tűnik ez a cég részéről.

Világszerte óriási várakozás előzte meg az Apple Vision Pro bemutatását, majd miután ez megtörtént a sajtóorgánumok jelentős része úgy számolt be róla, mint az Apple legnagyobb dobásáról az iPhone prezentálása óta. Erősnek tűnnek ezek a szavak, de az látottak alapján még akkor is jól járhat ezzel az almás vállalat, ha idő lesz, mire globálisan mindenhol elérhetővé válik, ráadásul rengeteg pénzt elkérnek érte. Jelenleg 3499 dolláros árat határoztak meg rá, ami durván 1,2 millió forintnak felel meg, miközben az akkumulátor egy teljes töltéssel is csak két órán át bírja.

Mindezek ellenére lenyűgözte az embereket, az alábbi angol nyelvű, de mégis jól érthető rövid összefoglaló pedig tökéletesen megmutatja, hogy miért.

Az Apple Vision Pro ugyanis igyekezett funkcionalitását tekintve szinte mindenben felülmúlni a piacon lévő riválisokat. Éppen ezért a cupertinóiak kifejlesztettek egy olyan szemüveget, ami új alapokra helyezi mindazt, amit eddig a kiterjesztett valóságról gondoltunk, mivel ezt az eszközt a mindennapokban is hasznosíthatjuk. Legyen szó filmezésről, munkáról, netes böngészésről, játékokról, az Apple újdonsága mindenben jó társ lehet, még akkor is, ha egyelőre tényleg alacsonynak tűnik az üzemidő ahhoz mérten, amire tervezték.

Zanzásítva a lényeg:

  • A Vision Pro egyszerű kézmozdulatokkal is vezérelhető, akárcsak a hangunkkal. Így akár szöveget is diktálhatunk, de a magunk előtt látott gombokra is rányomhatunk a levegőben. Utóbbi a virtuális billentyűzetre is igaz.
  • Dokumentumokat vetíthetünk magunk elé, akár képernyőmegosztással. Ennek köszönhetően könnyedén egy digitális irodává alakíthatjuk az otthonunkat is.
  • Videóchatre, böngészésre, játékra, streaming szolgáltatások használatára, filmezésre egyaránt alkalmas. Utóbbinál sötétítő funkciót is kapunk.
  • A beépített fülhallgató térbeli hangzást nyújt, a kamerája pedig 3D-ben rögzít.
  • Micro OLED kijelzőt kapunk magunk elé, amely 23 millió pixelt képes tisztán megjeleníteni.
  • Belül az Apple M2 chipje, továbbá az R1 chip dolgozik. Utóbbit direkt ehhez fejlesztették, ezzel a válaszidő mindössze 12 milliszekundum.
  • Saját operációs rendszert kapott visionOS néven.
  • Az App Store ezzel is elérhető, itt pedig a szemüveghez készült appok is könnyedén elérhetők.
  • Az akku csak 2 órát bír, de töltőn is képes lesz működni minden gond nélkül.
  • Együtt dolgoznak a Disney cégével, így a Disney+ streaming szolgáltatásban interaktív tartalmak várják a felhasználókat.
  • Összeköthető más Apple eszközökkel. Ha például ránézünk a Mac képernyőjére, akkor az ott látott dolgok átugranak a szemüvegre.
  • Forgathatjuk magunk előtt a 3D-s tárgyakat, virtuálisan megfoghatjuk, kiemelhetjük azokat.
  • Kényelmes viseletet ígértek, feloldáshoz pedig az Optic ID a retinánkat szkenneli be. Ehhez négy infravörös kamerát, plusz néhány LED-es egységet használ.
  • Mások is láthatnak minket kívülről, ha viseljük a szemüveget. Ehhez virtuális modellt készít rólunk, a belül lévő szenzorok pedig a mimikákat, de például a pislogást is érzékelik, így ennek megfelelően animál majd a másik fél számára.
Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram