2022.07.05.TomiSpark

Elindult a Snapchat előfizetéses szolgáltatása

A Snapchat csatlakozott azon közösségi oldalak sorába, melyek valamilyen fizetős szolgáltatást is kínálnak a felhasználóik számára. A multimédiás üzenetküldő eddigi funkciói továbbra is ingyenesek maradnak, ám a prémium verzió jelentős előnyökkel szolgálhat majd.

Ahogyan a Twitter, a Discord, vagy a Telegram, úgy mostantól a Snapchat is rendelkezik fizetős szolgáltatással. Utóbbinál ez a Snapchat+ névre hallgat, mely mindössze havi 4 dollárért érhető el, de az elérhető funkciókat tekintve ez leginkább azoknak éri majd meg, akik jelentős követőtáborral rendelkeznek a platformon.

Az újdonság által ugyanis megtekinthető lesz, hogy a sztorikba feltöltött tartalmakat kik nézték meg a legtöbbször, ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy az influencerek a lehető legjobban kiszolgálják a nézői igényeket.

Természetesen nemcsak ezért fizethetünk majd, a szolgáltatás részeként a legjobb barátok megkaphatják a kitüntető BFF jelvényt, és az alkalmazás ikonját is lecserélhetik egy saját verzióra, ugyanakkor a reklámoktól ebben az esetben sem lehet megszabadulni. Utóbbiakra továbbra is komolyan számítanak a bevételek szempontjából a fejlesztők.

Fotók: Snapchat

A Snapchat+ egyelőre még csak az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Arab Emírségekben, és Szaúd-Arábiában érhető el, de természetesen idővel ez a lista is bővülni fog majd.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram