2022.03.06.TomiSpark

A Honda és a Sony együtt gyárt autókat

A Sony elég komolyan gondolja az autóipari szerepvállalását, aminek már többször is hangot adtak, a legújabb hírek pedig arról szólnak, hogy egy elég komoly partnert találtak ehhez. A két vállalat már a szándéknyilatkozatot is aláírta a jövőbeli együttműködésről.

Ugyan a Sony márkájáról a többség számára a minőségi elektromos cikkek ugranak be, a következő években már az autóipar kapcsán is sokszor hallhatjuk majd a japán vállalat nevét, melyek az elektromos autók terén szeretne nagyot dobni. 2020-ban már bemutatták az első tanulmányautójukat, ami a Vision-S névre hallgató szedán volt, majd idén januárban az SUV kategóriába beleillő, hétüléses Vision-S 02 is megérkezett. Utóbbi bejelentésekor azt is közölte a cég, hogy saját autóipari vállalkozásukat is elindítják. Ez lett a Sony Mobility, mely először még úgy tűnt önállóan fog tevékenykedni, ám a munkájukat egy tapasztalt márka segíti a továbbiakban.

A The Verge nemrégiben arról számolt be, hogy a Honda és a Sony hosszú távú együttműködésbe kezdenek. Ennek értelmében közösen terveznek és értékesítenek elektromos járműveket a következő években. Ehhez a felek egy vegyesvállalatot alapítanak majd, melyről már egy szándéknyilatkozatot is aláírtak. A tervek szerint első körben akkumulátorokat fejlesztenek, 2025-től pedig komplett autókat akarnak együtt gyártani. A munkafolyamaton belül a Hondára hárul majd a karosszéria fejlesztése és a szervizszolgáltatás, míg a szórakoztató technológia, az elektronikai berendezések és a telekommunikáció Sony dolga lesz.

Fotó: Sony

A Honda számára ez egy újabb jó lehetőség, mivel egy ideje már elhatározták magukat a fenntartható közlekedési eszközök gyártása mellett, a Sony pedig egy új piacra törne be. A partnerség célja, hogy a Honda autógyártásban és forgalmazásában szerzett szakértelmét ötvözze a Sony képérzékelőkben, telekommunikációban és a szórakoztatásban szerzett képességeivel.

„A Sony célja, hogy a kreativitás és a technológia erejét kihasználva érzelmekkel töltse meg a világot. A Honda hosszú évek alatt széles körben halmozott fel globális tapasztalatot és eredményeket az autóiparban, és továbbra is forradalmi előrelépéseket tesz ezen a területen. Szándékunkban áll megvalósítani a víziónkat, valamint hozzájárulni a biztonság, a szórakoztatás és az alkalmazkodóképesség köré összpontosító mobilitás fejlődéséhez” - mondta Kenichiro Yoshida, a Sony vezérigazgatója.

„Az új vállalat célja, hogy az innováció, az evolúció és a mobilitás elterjedésének élvonalában legyen világszerte, olyan értéket teremtve, amely meghaladja az ügyfelek elvárásait és képzeletét. Ezt úgy fogjuk elérni, hogy kihasználjuk a Honda élvonalbeli technológiáját és tudását a környezetvédelem és a biztonság terén, miközben összehangoljuk a két cég technológiai eszközeit. Bár a Sony és a Honda olyan vállalatok, amelyek számos történelmi és kulturális hasonlóságot mutatnak, technológiai szakértelmünk területei nagyon különbözőek. Ezért úgy vélem, hogy ez a szövetség, amely egyesíti a két vállalat erősségeit, nagyszerű lehetőségeket kínál a mobilitás jövője szempontjából” – idézte a hivatalos közlemény Toshihiro Mibe, a Honda vezérigazgatójának szavait.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram