2021.12.04.TomiSpark

Megvan a világ kedvenc emojija

Még az emojikra vonatkozóan is vannak statisztikák, így ennek köszönhetően azt is megtudhatjuk, hogy jelenleg melyiket kedvelik a legtöbben a világon. Mutatjuk a hangulatjelek tízes listáját.

Ma már gyakorlatilag minden életszituációra van egy ikon, mellyel könnyen kifejezhetjük az érzéseinket, ha szöveges formában akarunk kommunikálni másokkal, többek között ezért is figyeli folyamatosan az emojik adatait a Unicode konzorcium. Utóbbi listájáról a The Guardian számolt be nemrég, ebből pedig azt is megtudhattuk, hogy az idei esztendőben az üzenetek legalább 5 százalékánál ugyanazt használták az emberek.

Ez nem más mint az örömkönnyes arc, mely a rendelkezésre álló információk alapján már 2017 óta igazán népszerű, 2021-ben azonban a korábbinál is jóval többször alkalmazták. A Unicode listája egyébként a szervezet weboldalán bárki számára elérhető, ebből pedig az is kiderült, hogy a szív áll a második, a gurulva nevetős pedig a harmadik helyen. Mögöttük a lájk a hangosan síró arc, az összekulcsolt kezek, a csókot dobott arc, a szívecskés arc, a szívecskés szemű arc, és a mosolygós szemű arc zárják a legjobb tízet.

Minderről a Unicode saját blogján is megjelent egy poszt, melyben a cég úgy gondolja, jól megfigyelhető, hogy az emojikat tekintve nehezen változik a felhasználók ízlése, amire jó példa, hogy a világjárvány sem forgatta fel jelentősen a listát, már ami annak elejét illeti. Hátrébb ugyanis láthatóak nagyobb mozgások, a születésnapi torta a 113. helyről a legjobb 25 közé emelkedett, de a könyörgő arc is betört a top 20-ba, egészen a 97. helyről.

Bár ezek az adatok feleslegesnek tűnhetnek, a vállalat számára igenis fontosak, miután ez segíti őket a karakterek fejlesztésében vagy éppen újak létrehozásában.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram