2021.10.24.TomiSpark

Csináld magad – Elkezdődött a Samsung Bespoke programja

A koreai cég Galaxy Z Flip3 névre hallgató terméke eddig is népszerű volt, most viszont arra is lehetőség nyílik, hogy a felhasználó maga tervezze meg telefon külsejét.

Egészen idáig hűtőszekrények esetében tűnt fel a Bespoke Edition, melynek lényege az volt, hogy a felhasználók személyre szabhatták az innovatív készüléket. A hűtő esetében nyolc variációra volt lehetőség, ezzel viszont egészen szépen lehetett játszani, így ha valaki ügyes volt könnyen tervezhetett olyat, ami beleolvadt a konyhájába.

A Samsung új akciójának nem sok köze van a konyhához, ugyanakkor jóval több embernek kelthetik fel a figyelmét, miután ezúttal a telefonok kerültek a középpontba. A Galaxy Z Plip3 elég könnyen kitűnt eddig is a tömegből, hiszen egy hajtogatható okostelefonról van szó, ez pedig leginkább a fiatalok körében vált népszerűvé eddig. Vélhetően ez a tendencia fog folytatódni azzal, hogy kifejezetten egyedivé lehet varázsolni.

Nagy meglepetésről egyébként egy ilyen program ellenére sem lehet beszámolni, miután a mobil tervezésekor eleve az volt a terv, hogy külső elemeket cserélni és kedv szerint variálni lehessen. A Bespoke Editionnek köszönhetően a hajlékonyságért felelő zsanért takaró burkolatot, az alsó részt, a fedőlapot, valamint a keretet lehet majd megváltoztatni a The Verge beszámolója szerint.

Ami a színeket illeti, a kék, rózsaszín, fekete, fehér és citromsárga ami választható, a keretnél pedig a fekete mellett még az ezüst elérhető. Bár nem túlozták el a lehetőségeket, ez még így is egészen izgalmasan hangzik, főként ha eléggé kreatív valaki. Szintén fontos megjegyezni, hogy nem csak a vásárlás előtt lehet eldönteni, milyen legyen a külső, bármikor meggondolhatják magukat a felhasználók, főként ha rendelkeznek legalább 80 dollárral, ugyanis innen indul az alkatrészek ára.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram