2021.04.13.admin-fazis

Az LG kiszáll a mobiltelefon üzletből

Április első napjaiban igen szomorú hírrel szembesültünk, miszerint az LG végleg kilép az okostelefonüzletből. A döntést az igazgatótanács is jóváhagyta, így ez valóban az út végét jelenti a cégóriás mobilrészlegének.

Az LG áthelyezi a fókuszt

A gyártó mostantól kizárólag az IoT eszközökre, intelligens otthonokra, robotikára, elektromos járművek alkatrészeire és a mesterséges intelligencia területeire összepontost majd. Természetesen az eddigiekben legyártott okostelefonokat a forgalmazók ezután is értékesítik és továbbra is járni fog hardveres és szoftveres támogatás a felhasználóknak.

Az LG ígérete egyelőre határozatlan időre szól és régiónként változni fog. A tervek szerint a mobilrészleg fokozatos megszüntetése 2021. július 31-ét bezáróan befejeződik, de az LG folytatja a kutatást többet között a 6G-vel kapcsolatos projektekben is. Alább összegyűjtöttünk olyan újításokat, amiket kizárólag az LG-nek köszönhetünk. Tekintsünk hát vissza, miben volt úttörő a gyártó.

Az első kapacitív képernyő

2006 decemberében jelent meg az LG KE850 PRADA elnevezésű telefonja, ami az első kapacitív képernyővel rendelkező készülék volt a piacon. Az újítás sajnos nem kapott kellő figyelmet, mert az Apple első iPhone-ja ellopta a showt, viszont az érintőképernyős forradalom kezdetéhez az LG nagyban hozzájárult.

Úttörő kamera újítások

2007 közepén láthattuk az első okostelefont név szerint az LG KU990 Viewty-t, ami képes volt lassított felvételt készíteni. 4x-es lassulást produkált 120 fps-sebességgel, 320 p-s képminőséggel, ami igazán nagy szám volt akkoriban.

Az LG mutatta be az első telefont, ami Full HD videó készítésre is alkalmas volt, egyébként ezt hívjuk ma 1080p-nek. Szintén ebben az évben jelent meg az első kettős kamerával rendelkező készülék is, LG Optimus 3D néven.

Ez a kiadás nagyon gyermekcipőben járt még, viszont 2016-ban a cégóriás bemutatta az LG G5-öt, ami 16 MP-es fő kamerával és 8 MP-es ultraszéles kamerával volt képes korát megelőző minőségű képeket készíteni.

A processzorok terén is remekelt az LG

2011-ben a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült az első okostelefon, ami 2 magos processzort tartalmaz. Ez volt az LG Optimus 2X. Az első okostelefon, ami nagy piacot hódított meg és a Qualcomm új, Snapdragon S4 Pro chip szettje hajtotta, LG Optimus G néven futott. E széria folytatásai lettek az LG csúcs-telefonjai, többek között az első széles körben elérhető telefonok, amik 1440p-s kijelzővel rendelkeztek.

Fontos megemlítenünk, hogy ilyen felbontású képernyő már az LG újítása előtt is létezett, viszont nem volt bárki számára elérhető. Emellett többen emlékezhetünk még az LG BL40 New Chocolate készülékére 2009-ből, ami az első telefon volt, melynek képernyője ultraszéles, 21:9-es képaránnyal rendelkezett. Akkoriban távkapcsolónak gúnyolták, ma viszont az ultraszéles kijelzők hódítanak.

Az első öngyógyító bevonat

A világon az első hajlítható telefon az LG G Flex volt, az egyedülálló LiPo akkumulátorának és a P-OLED kijelzőnek köszönhetően. Ráadásul az LG G Flex hátulján olyan öngyógyító anyagbevonat volt, ami képes volt magától eltűntetni a karcolásokat.

Ez persze nem azt jelentette, hogy a készülék összecsukható volt, inkább minimálisan hajlíthatónak mondhatnánk. Viszont ez a tulajdonság számos alkatrészekkel kapcsolatos innovációt segített ki-és tovább fejleszteni. Egyébként az iPhone-okhoz 2018-ban az LG készítette el az első L alakú akkumulátort és még összehajtható kijelzőt is fejlesztett az Apple-nek a hírek szerint.

Egy biztos, most csupán pár fontos dolgot említettünk, amikben az LG élen járt az okostelefon piacon, de még legalább ennyi újítást sorolhatnánk fel. A vállalat innovatív hozzáállása és nagyvonalú gondolkodása nagy hiányt fog jelenteni a jövőben, de reméljük, hogy tudását a cégóriás az elektromos eszközök fejlesztésben kamatoztatja majd.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram