2021.06.04.admin-fazis

Az iPhone 13 és amit eddig tudunk

Az iPhone 13-as szériája valószínűleg a 2021-es év legnépszerűbb telefonjai közé tartozik. Ennek ellenére az is benne van a pakliban, hogy iPhone 12S néven jelenik meg. A várható megjelenési dátum idén szeptemberben esedékes, amit sok felhasználó már alig bír kivárni. Az új készülék számos remek újítással kecsegtet.

A megjelenési dátum

Az Apple már 10 éve egyhuzamban a szeptember eleji eseményén mutatja be új készülékeit, tehát idén is erre számítunk a cégóriástól. Ezután rendre 10 napra rá már ki is adja a várva várt telefonokat. Igaz, ez a jól ismert hagyomány a járvány miatt megváltozott 2020-ban, a telefonok azóta késnek, általában a gyártási folyamathoz szükséges alkatrész hiánya miatt.

Az árral kapcsolatban az iPhone 12-es szériához hasonló szintet várhatunk. Ezek a készülékek többe kerülnek, mint a 2019-es telefonok, viszont ez az 5G elérhetőség és néhány egyéb műszaki elem hozzáadása miatt van. Mindent egybevetve az iPhone 13 nagyjából 800 fontért lesz kapható.

Kicsit messze van még a megjelenés dátuma, de ennek ellenére sok hiteles információnk van a tulajdonságokat tekintve. Először is, az iPhone család 4 tagját várjuk. Ezek minden bizonnyal az iPhone 13 mini, iPhone 13, iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max. Ha egy modellnek mennie kellene, az valószínűleg a mini lenne, mivel az iPhone 12 mini nem fogyott megfelelően, az elvárások ellenére nem volt népszerű a vásárlók körében.

A design marad a régi

Az iPhone 12-höz hasonló kialakításra számítunk, emellett a képernyő technológiája is hasonló lesz, hiszen a vállalat az iPhone 12 esetén hatalmas fejlesztéseket hajtott végre e téren. A készülék idén matt fekete színben is elérhető lesz, ami nagyon elegáns kinézetet kölcsönöz a telefonnak.

Az iPhone 13 Pro Max egyik makettjén nagyobb fényképezőgép objektívet láthatunk, mint eddig. A rozsdamentes acélkeret talán kevésbé vonzza majd az ujjlenyomatokat, így könnyebb lesz tisztán tartani. Nagyon reméljük, hogy a készülék készen áll a kijelző alatti ujjlenyomatszkenner bevezetésére is.

A kijelző

Az iPhone 12 nem rendelkezett magas frissítési gyakoriságú kijelzővel, holott számos pletyka keringett róla. Reméljük, hogy az iPhone 13 esetében meg is valósul a gördülékenyebb kijelző bevezetése. Színek terén is az iPhone 12 eddigi készletére támaszkodhatunk, de lehetséges, hogy kissé élénkebb külsővel is megvásárolhatjuk majd a készüléket. Eddig nem okoztak csalódást az Apple designerei, most is hasonlóan szép árnyalatokra számítunk a telefont illetően.

A kamera

Mindenekelőtt azt várjuk, hogy a kamera gyengébb fényviszonyok között is képes lesz jobb minőségű képet készíteni, ami potenciálisan alacsonyabb mélységélességgel is jár. Az ultraszéles látószögű kamerák mindig az Apple repertoárját erősítik és nagyon jól teljesítenek. Nem véletlen, hogy az iPhone-ok portré módja ennyire népszerű. Az iPhone 13 kétszer nagyobb optikai zoommal bír, mint elődje, ami óriási változást jelent.

Olyan híreket is hallhattunk, hogy az Apple egy periszkóp kamerát is felszerel a leendő modellekre, ami nagyobb zoomtartományt tesz lehetővé. A jelenlegi modellekben akár tízszeresére is nőhet az optikai zoom anélkül, hogy a fényképezőgép alkatrészei méretesebbé válnának.

Igaz, ez a pletyka az iPhone 13-at nem érinti, inkább a későbbi modelleknél számíthatunk rá. Lehetséges, hogy idén kerül bevezetésre az első 1 TB-os iPhone is, de akkor sem kell elkeserednünk, ha idén ez még nem teljesül. Az iPhone 13 széria bizonyára nagy népszerűségnek örvend majd, akárcsak az eddigi modellek.

Megosztás
Beszéjünk róla!
Ahhoz, hogy kommentelni tudj be kell jelentkezned Facebookon!

Bejegyzések, amelyek érdeklehetnek.

crosschevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram